5+1 jótanács, hogy a céged bevésődjön a vevőid fejébe

hdhonti-elvalaszto

Amikor elkezd valaki egy vállalkozást, arról álmodik, hogy a vevői megjegyezzék őt és szívesen vásároljanak tőle. Ehhez ki kell építeni egy bizalmat az érdeklődő fejében. Akkor lesz vásárló belőle, vagyis az tud eladni neki, akiben megbízik.

A vevő egyik legfontosabb érzékszerve a szem és elsőként – a legtöbb esetben – a látvánnyal tudjuk őt megszerezni. Na jó, a rádió reklám például kivétel.

De amikor meglátja a hirdetést az újságban, a weboldalt az interneten, a cégtáblát az üzleten, a szórólapot a postaládáját kinyitva… azonnal kialakít egy képet arról, hogy milyen ez a cég.

Semleges, unalmas, érdektelen vagy vagány, trendi, érdekes?

honti-daniel-hdhonti

„Hisszük, hogy egy nyomdának nem csak az a dolga, hogy azt gyártsa, amit az ügyfelétől kap, hanem felelőssége, hogy az ügyfél céljait elérő anyagot készítsen.”

Te mit szeretnél? Melyiket gondolják cégedről már az első találkozás alkalmával?

Ahhoz, hogy a vevőid megfoghasd, fontos, hogy olyan képet mutass magadról, amely bizalmat épít bennük. Ennek van 5+1 könnyen alkalmazható ismérve, amit megírok neked. Ha te is szeretnél cégeddel az érdeklődőid fejében tartósan bennmaradni, így alakíts ki megjegyezhető és bizalomépítő arculatot:

1. Süssön rólad, hogy mivel foglalkozol…

A cég megjelenése, arculata, tükrözze a tevékenységi kört, legyen kifejező, jól megjegyezhető, felismerhető. Azonosítható legyen a fő munkakörrel. Ne legyen túl elvont, ne kelljen külön mögé magyarázni, hogy miért ez a logó. Vigyázz arra is, hogy egy könnyen beazonosítható jelet ne használj egy olyan tevékenységi kör logójaként, amihez semmi köze. Például a „szem”-ről azonnal beugrik egy szemész, vagy egy optikai üzlet, de körülményes már belemagyarázni egy motivációs tréner szolgáltatásaiba.

Legyen megismerhető, azonosítható. A jó logó olyan, hogy ha látják a vevők valahol és nincs ott a neved, akkor is tudják melyik céghez tartozik. Önmagában is beszédes. Vigyázz: A rossz névválasztás ront a logón is! Hangold össze az egészet ahhoz, hogy milyen képet szeretnél magadról elhelyezni az emberek fejében.

Van már logód, de nem vagy elégedett vele? Vigyázz a hirtelen váltással, akkor is, ha tragikusnak tartod már az arculatod, de megszokták évek alatt az emberek. Apró adagokban változtass! Például a színnel lehet kezdeni. Összevonni a régit az újra, és folyamatosan leváltani a régi elemeket. Nem lehet zöldből piros 2 nap alatt.

Ami egyszer bevált, az még egyszer nem fog. Ne koppints soha híres nagy márkákat, mert az ellenkezőjét éred el vele, mint szeretnéd. Talán humorosnak tűnik egy pici változtatással egy népszerű jelképet használni, de gondolj mindig arra, hogy megmosolyogtatni akarod az embereket, vagy megvásároltatni őket? Igaz, megjegyezhető lehetsz úgy, ha vicces vagy, de nem okoz automatikusan vásárlást is! Hidd el, nem mindegy, hogyan nevetnek rajtad… 

2. Kinek tetszik a logóm?

Öreg hiba, mikor a családnak, barátoknak, régi vevőknek szeretnénk megfelelni, vagy egyenesen saját magunknak. Persze, fontos, hogy együtt tudj élni a céged arculatával, szívesen add hozzá a neved. Mégis első sorban a célközönségednek kell megfelelnie, másodsorban neked, hiszen nem te fogsz saját magadtól vásárolni. A jó arculattervező abban segít, hogy a célközönségnek szóló üzenet és a te elképzeléseid összhangban legyenek. Ezért nehéz otthon kitalálni valamit a szomszéd gyerekkel, aki ügyesen rajzol.

3. Önmagában egy logó nem arat sikert…

Egy jó logó, attól lesz igazán jó, hogy egy hozzá illő, azt erősítő arculat kerül mögé. Egymást kiegészítve kapnak igazán értelmet a színek, betűtípusok, a megfelelő méretek, az anyag, a minta és maga a szöveg. Ettől lesz egységes, emiatt jobban felismerhető, és bizalmat gerjeszt egy ismeretlen termék iránt is ha az bevezetésre kerül. Sokan csináltatnak egy logót és úgy érzik: „ezzel elintéztem az arculatot, csak rádobom egy névjegyre a sarokba, és máris igazi cég lettem.”

A vevő fejébe bevésődő arculat ennél sokkal komplettebb. Tervezd meg gondosan és használd következetesen.

 

4. Időtlenül hatásos

Az arculat legyen időtlen, de ez nem jelenti azt, hogy adott kor design trendjeit nem használhatod fel. Csak annyit, hogy ne legyen évente teljesen új motívumod vagy színvilágod. Mindig maradjon a megismerhető, már megjegyzett – vagy bevésődött – megjelenés és ehhez építsd be finoman, fokozatosan az újdonságot. Legyen eredeti, mégis a kornak megfelelően hatásos. Vigyázz azért, ne dőlj be az aktuális mini-trendeknek egyből.

 

5. Itt a méret is lényeg

Igaz ez itt is: a kevesebb néha több. Tehát ne akarj túl sok mindent beletenni egy logóba. Tudom, vannak egészen elképesztő logó-költemények, de ezeknek nem ugyanaz a szerepe, nem ugyanaz a célja, mint a tiédnek. Az egyszerű, átgondolt, „tiszta” logót könnyű felhasználni bármilyen felületen, háttéren, színesben és fekete-fehérben, óriásplakáton, pólón, névjegyen vagy egy tollon is.

Egy bonyolult rajz sajnos ritkán felismerhető kicsiben is, vagy amikor nincs lehetőség kihasználni a színeket. A Nike pipát bármekkorában megismered, míg a legendás Queen zenekar logóját egy tollra gravírozva már nehezen vennéd ki, hogy mi is az. Ez nem jelenti azt, hogy a Nike szisztémáját kell követni, hiszen nagyon fontos az is, mekkora büdzséd van, hogy az arculatot beépítsd az emberek fejébe. Kevesen költhetnek rá annyit, mint egy ilyen neves világmárka.

hdhonti-5-1-arculati-tanacs-arculattervezes-nike-logo

A Nike pipát bármekkorában megismered…

hdhonti-5-1-arculati-tanacs-arculattervezes-queen-logo

…míg a legendás Queen zenekar logóját egy tollra gravírozva már nehezen vennéd ki.

Ha ezt az 5 ismérvet betartod…

…máris sokkal jobb eséllyel indulsz a kivitelezésben. Kerüld tehát a következő bakikat és nem fogsz akaratlanul nevetség tárgyává, vagy egy meg nem értett művész áldozatává válni:

  • ne engedj meg magadnak egy rossz névválasztást – ami nem fejezi ki a tevékenységi kört, nem mond senkinek semmit
  • nem szabad tervezés, igényfelmérés nélkül belevágni – mert nem a célközönségnek felel majd meg, hanem neked, az ismerősödnek vagy lényegtelen véleményeket vehetsz figyelembe
  • nem használható formátumokban van csak meg valami – kérj vektoros, vagy szerkeszthető fájlokat is. Tervezz online-ra és offline-ra is. Fekete fehérben, színes, sötét és világos alapra
  • kerüld a sablonok, megszokott jelek használatát (pl. autószerviznél gumiabroncs), inkább legyen benne valami egyedi, kreatív
  • nagy hiba, ha más, már meglévő, hasonló területen működő logóra/arculatra hasonlítasz – ne az ő tollukkal ékeskedj
  • hibás az arculat, ha nem korhű, nem időtálló – ugye te sem 1-2 évre tervezel a cégeddel?
  • nem használható egységesen, széles körben – pl. szórólapokra, plakátokra, online hirdetésekbe, weboldalra, nem nyomtatható pólóra vagy bögrére. Az eltérő színek használata különböző felületeken, a következetlen megjelenés, nem tükrözi a profizmust és a hozzáértést
  • nem segíti a cég/vállalat kommunikációját, nincsenek az egységes arculati szabályok lefektetve. Pl. van arculati kézikönyv, amihez mindig lehet nyúlni, bármilyen szakembert veszel igénybe?
  • amatőr hatást kelt, ha mindig máshogy néznek ki a cég anyagai. A következetlen arculat nagyon rossz hatással lehet az új termékek fogadtatására. Tervezd meg előtte a cég céljait, irányát és utána kezdj a logóval foglalkozni.

Ígértem +1 ráadást, amit az 5 mellé a legjobban tudok ajánlani…

Biztosan te is látod már, hogy nem könnyű minden pontnak megfelelni, pedig fel sem soroltam az összeset. Az a helyzet, hogy nem véletlenül igényel külön szakmát az arculattervezés és sok sok pénzt veszíthetsz, ha nem jól választod meg az arculati elemeket. Egészen más embereket képes vonzani egy félreérthető megjelenés és a vállalkozó ilyenkor csak csodálkozik, hogy miért ülnek alkoholisták a pultnál a családias kisvendéglőmben. A +1 tanácsom tehát az, hogy bízd magad egyszer megfelelő szakemberre, aki segít összeállítani egy komplett arculati kézikönyvet.

Hogy mi van egy ilyen kézikönyvben?

Kattints ide és az e-mail címedért cserébe elküldök neked egy ilyet, részletes magyarázatokkal, hogy megértsd, hogyan alakul ki egy olyan imázs, amely valóban bevésődik a vevőd fejébe >>>

 Hogyan lesz felejthetetlen egy vállalkozás 2019-ben?